Jöhet-e még? - Csoóri Sándor,Móricz Zsigmond,Karinthy Frigyes,Tóth Árpád,Dohnányi Ernô,József Attilától Németh Lászlóig,Illyés Gyula,Szabó Lôrinc,Radnóti Miklós,Tamási Áron,Sinka István,Kodolányi János,Márffy Ödön,Tihanyi Lajos,Egry József,Tornyai János,Kovalovszky Márta,Bartók Béla,Kondor Béla,Csernus Tibor,Orosz János,Patay László,Földi Péter,Juhász Ferenc,Nagy László,Szécsi Margit,Jean Baudrillard,Valahol Auschwitz,Gyurcsány Ferenc,Babits Mihály,József Attila Téli,Adam Zagajewski,Voznyeszenszkij Mona Lisa,Mona Lisa, - zgfumag Blogja

Továbbiak »

Belépés

			zgfumag.blog.xfree.hu
Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami...			Zámbori Gusztáv 1957.12.05 Online

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Jöhet-e még?

2009-12-25 09:21:48, péntek

	Jöhet-e még? Írta: Csoóri Sándor Az ember és a kő két kozmikus ereje a mindenségnek. A kő, súlya miatt, mindig lefelé törekszik s zuhan; az ember pedig, képzelete és becsvágya szerint, mindig fölfelé. A romlás azért elkerülhetetlen, mert többnyire elfogadjuk. Csodálkozunk ahelyett, hogy cselekednénk. Az irodalomtörténet arról győz meg minket, hogy ihlete nemcsak egy-egy költőnek, zeneszerzőnek, festőnek lehet, vagyis egy-egy magánszemélynek, de nemzedékeknek is. Ilyenkor jelennek meg nagy írói, festészeti, zenei tehetségek, mint például az elsô világháború elôtt. Ady, Babits, Kosztolányi, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád. A zenében Bartók, Kodály és Dohnányi Ernô, a festôk közül Csontváry, aki egyedül, önmagában egy külön társaság is lehetett volna. Aztán a többiek: Rippl-Rónai, Mednyánszky, Hollósy és még legalább tizenöten, akik egyedül is megállták volna helyüket az európai mércék elôtt, de hogy érzékelhetôbb hatásuk legyen a nemzeti mûveltség fejlesztésében, megalapították a Nagybányai iskolát, aztán a Nyolcak társaságát, és megint mások a Gresham-kört. S ugyanezt mondhatnám el a két háború közötti idôkrôl is: József Attilától Németh Lászlóig, Illyés Gyula, Szabó Lôrinc, Radnóti Miklós, Tamási Áron, Sinka István, Kodolányi János, a muzsikusok közül továbbra is Bartók, Kodály és Dohnányi. A festôk csapatából Márffy Ödön, Tihanyi Lajos, Egry József, Tornyai János és még sorolhatnám. A XX. század elsô évtizedére jellemzô csoportosulások hangos beszédet jelentettek, hangos vallomást, hogy a nemzeti irodalom mellé a nemzeti festészet is fölzárkózhasson. Maguk a nagybányaiak így vallottak elsô, 1896-os fellépésükrôl: ,,A magyar mûvészet csakis a magyar föld anyatejétôl, magyar ég alatt, magyar talajon, a magyar néppel való megújuló érintkezésben izmosodhatik meg s nôhet nagyra, nôhet igazán magyarrá." Kovalovszky Márta a modern magyar festészet remekeirôl írt könyve bevezetôjében idézi ezt a pár sort, s rögtön utána arról ír, hogy a Nyolcak 1912-es kiállításán ismerkedett meg egymással Ady Endre és Bartók Béla, akiket nyilván nem a titokzatos sors hozott össze véletlenül, hanem a szándék. Az új költészet és az új zene köszöntötte a megújult festészetet. Mi, mostaniak, legalább húsz éve nem éltünk át hasonló örömöt. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években elvétve még igen: Kondor Béla, Csernus Tibor, Orosz János, Patay László, Földi Péter kiállításai keresték a szellemi testvériséget a költészettel. Juhász Ferenc, Nagy László, Szécsi Margit látomásos versei hasonló magaslatokon találtak igazán magukra, akárcsak az elôbb emlegetett festôk. 1990 óta nincs igazi együttélés a mûvészetek világában. Jöhet-e még ránk termékeny korszak? Aki csodát keres korunkban, forduljon maga felé. Az élet kimeríthetetlen tartalékai: szerelem, hit, képzelôerô, ellenállás, a húsvéti föltámadások nagy pillanatai csakis mibennünk rejtôzködnek. A hatalomhoz az ért igazán, akinek éppen hatalma van. Mihelyt kiesik belôle, máris fakó lesz, suta és jelentéktelen. Ez az általánosítható tapasztalat is azt bizonyítja, hogy korunk politikai élete mennyire csak az idô korlátai között mozog. A régi hatalmasok, még ha vesztettek is, máig hatalmon maradtak az emlékezetben. A más hitûekkel és a más véleményt vallókkal szemben türelmes csak olyan ember lehet, akinek erôs a hite. A kishitûek mindig türelmetlenek, ravaszak, áskálódók. Elôbb csak rágalmaznak, bunkót ragadnak, gödröt ásnak, aztán, ha kell, a fegyvereket is elsütik. Ne felejtsük el: a világtörténelem tele van a kishitûek gyôzelmeivel. A jövôt - mondja a bölcsesség - a magvetô ember találta ki. Itt érintkezik benne egymással a filozófia és a természet. Az utakat viszont az ember teremtette, aki megállt, és házat épített. Elment, és visszatért! Nem azért volt nagy tekintélyük író elôdeinknek, mert ôk voltak a nemzet legtehetségesebb emberei, hanem azért, mert ôk bajlódtak legtöbbet az emberi szenvedéssel, a szabadság és a katartikus igazság gondjaival. Az irodalom készenléti állapotban tartja a nyelvet. A nyelvvel együtt a gondolkodást is. Az 1956-os forradalom után nemcsak a fûvel benôtt 301-es parcella zaklatta föl lelkiismeretünket, hanem a magára hagyott, kivégzett igazságok is! Rosszkedvvel írom bele jegyzetfüzetembe, hogy a mûvészet számára a jövô már nem jelent védettséget. A gyorsaság - kivétel nélkül - mindent elsodor, s ezzel mindent meg is változtat. Amit mi történelemnek neveztünk eddig, gyorsan lezajló eseménynek keresztelhetjük el. Az eseményekrôl pedig tudjuk, hogy nem könyvekbe valók, hanem újságokba, rádió- és televízióhírekbe. Mit mondhat ilyenkor egy kortárs filozófus? Jean Baudrillard már mondja is a magáét: ,,A valóság lassan eltûnik, de továbbra is rejtély marad." A hiszékenységgel visszaélni ugyanolyan züllöttség, mint a pénzzel visszaélni. Divatos szóval: korrupció! A legnagyobb és a legszentebb titok eladhatatlan. Az csak szétosztható. Ki meri erôsen bizonygatni, hogy a mûvészet haszontalan játék? Az ógörögök másként gondolkodtak róla. Kôbôl s márványból épített nyitott színházaikat az élet egyik legtisztább, legnemesebb helyének tartották, ahol a drámák örvényeiben megszületô katarzis az agyat is, a lelket is megtisztította. Szophoklész, Euripidész, Arisztophanész színmûvei több betegséget gyógyítottak meg, mint a mai gyógyszerek. Ráadásul talán még olcsóbbak is voltak azoknál. Az európai mûvészet - a dada megjelenésével - végleg elfogadta az értelmetlenséget. Késôbb arcátlanul elfogadta a banalitást, most pedig kezdi elfogadni saját halálát is. Nem kellene durrogó kanászostorral fölébreszteni a mûvészet lelkiismeretét? Nem olyan könnyû lúdasmatyis vállalkozással a mai világban bármit is cselekedni. Az elsô utcasarkon az irigység botlasztja el az embert, a másodikon a zsaroló barátok, a harmadikon egy öngyilkos sörösüveg, amely az ötödik emeletrôl zuhant alá a járdára... Igen... igen... így szokott ez történni, de mégis mulatságos az az ember, aki azt mondja: addig nem megyek bele a vízbe, amíg nem tudok úszni. Ki emlékszik már arra, hogy a második világháború után Romániában, a bôsz magyartalanítás szándékával csupán Maros-Torda megyébôl 450 kiskorú árva gyermeket kényszerlakhelyre hurcoltak el, ahol akár járvány vagy éhhalál is végezhetett velük? Hol van ez a hely? Valahol Auschwitz szomszédságában. A rossz lelkiismeret, például amilyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bôre alá is befurakodott, épp riadtságában fürge és mozgékony. Ô is ezzel tartotta a felszínen magát, hogy folyton új látszatok mögé rejtôzhessen. Gyakran ámulva néztem: a felelôtlenség mámoros lángelméje volt! Babits Mihály a magyar jellemrôl értekezik, és azt mondja: nem honfoglaló kalandozásaink a jellegzetesek, hiszen azokat bármely nép így csinálta. A kalandozások abbahagyása a jellegzetes. A mûveltség rokonszenvessé tehet egy népet, egy egész nemzetet. Így volt ez eddig is, de ezután még inkább így lesz. Minden nyelvben az összehasonlítás volt a megismerés elsô lépcsôfoka. Nem dísz volt tehát, hanem tapasztalat és tudás. Mondok egy-két példát: ,,Ez a dögönyözött kenyér olyan ízetlen, mintha a Holdba haraptam volna bele." ,,Ez a szemérmetlen pipacs olyan piros, mint az angyalok bugyikája." Vagy: ,,Ez a szôlô olyan édes, mint a méz." Így kezdtük megismerni a természetet, a testünket, a világot. Az elsô ,,újsághíreket" a hasonlatok vitték szét mindenfelé. Nemcsak az élôbeszéd kedveli a hasonlatokat, hanem - százszor inkább - a költészet maga. Különösen a modern költészet. Hisz a boldogtalanul megsokasodott újkori valóságot csak így tudjuk megérteni, ha valóságfölötti mozzanatait is láttathatóan fogalmazzuk meg. Idézzünk néhány sort József Attila Téli éjszaka címû versébôl: Csengés emléke száll. Az elme hallja: Üllôt csapott a tél, hogy megvasalja a pántos égbolt lógó ajtaját, amelyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma csak dôlt a nyáron át. Tündöklik, mint a gondolat maga A téli éjszaka. Most pedig egy lengyel kortárs költô: Adam Zagajewski versébôl írok ide négy sort: Szobámban oly szorosan hevernek az álmok, akár egy fülledt keleti üzletben a szônyegek, s már nincs hely újabb verseknek. Ebbôl a négy sorból semmi sem igaz, semmi se valóságos. Mégis a valóságfölöttiség tárja föl a legpontosabban a lélek állapotát. A jelentôs orosz költô, Voznyeszenszkij Mona Lisa mosolyát elemzi. Egyetlen mondata sincs a reneszánsz fölszabadító erejérôl. Többek között arról, hogy a középkor végéig tilos volt mosolygó nôket és mosolygó férfiakat ábrázolni. A festményeken addig csak a szentek és a gyermekek mosolyoghattak. Valószínû, hogy az oroszok ,,szelídebb" vallásában nem voltak efféle tilalmak, akadályok. A költô azt állítja, hogy Mona Lisa nem mosolyog Leonardo remekmûvén, inkább olyan varrónô ajkára emlékeztet, aki gombostûket tart a szájában, és így próbál somolyogni. Lehet, hogy egy másik kultúra súgja ezt egy orosz költônek? Széchenyi szerint aki magyarul beszél, az még nem feltétlenül magyar. (Új hetilap: NagyítáS 2009.december 16

0 komment , kategória: Általános

Címkék: jegyzetfüzetembe, legtehetségesebb, irodalomtörténet, értelmetlenséget, televízióhírekbe, fölzárkózhasson, kimeríthetetlen, csoportosulások, magánszemélynek, voznyeszenszkij, általánosítható, világtörténelem, elkerülhetetlen, magyartalanítás, szomszédságában, összehasonlítás, hiszékenységgel, keresztelhetjük, kanászostorral, megjelenésével, valóságfölötti, vállalkozással, miniszterelnök, rokonszenvessé, kalandozásaink, mosolyoghattak, arisztophanész, lelkiismeretét, megtisztította, legpontosabban, megalapították, fejlesztésében, zeneszerzőnek, boldogtalanul, testvériséget, történelemnek, ember pedig, romlás azért, irodalomtörténet arról, elsô világháború, zenében Bartók, festôk közül, külön társaság, európai mércék, nemzeti mû, muzsikusok közül, festôk csapatából, nemzeti irodalom, nemzeti festészet, magyar mû, magyar föld, magyar néppel, Csoóri Sándor, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Dohnányi Ernô, József Attilától Németh Lászlóig, Illyés Gyula, Szabó Lôrinc, Radnóti Miklós, Tamási Áron, Sinka István, Kodolányi János, Márffy Ödön, Tihanyi Lajos, Egry József, Tornyai János, Kovalovszky Márta, Bartók Béla, Kondor Béla, Csernus Tibor, Orosz János, Patay László, Földi Péter, Juhász Ferenc, Nagy László, Szécsi Margit, Jean Baudrillard, Valahol Auschwitz, Gyurcsány Ferenc, Babits Mihály, József Attila Téli, Adam Zagajewski, Voznyeszenszkij Mona Lisa, Mona Lisa,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]